Mindörökké nyár

magyarul beszélő amerikai vígjáték, 95 perc, 2024

Rendező: Castille Landon

Szereplők: Kensington Tallman, Kathy Bates, Diane Keaton, Beverly D'Angelo, Betsy Sodaro, Eugene Levy

A nyár sosem múlik el, de az idő azért halad.
Ginny (Kathy Bates), Mary (Diane Keaton) és Nora (Alfre Woodard) valaha a legjobb barátnők voltak, és azt csinálták, amit a legjobb barátnők szoktak: minden nyáron együtt mentek táborozni, ahol boldogan hülyültek, poénkodtak és pasiztak.
Aztán eltelt néhány évtized, és Ginny, aki azóta is fő foglalkozásának tekinti, hogy fiatal maradjon, úgy dönt, még egyszer összetrombitálja a régi csajokat. Együtt töltenek pár napot a régi táborban, és bár sok minden történt velük azóta, és nagyon más helyekre sodorta őket az élet, elég egy pillanat, és ők onnan folytatják, ahol valaha abbahagyták: ismét megállás nélkül bolondoznak egymással, küzdenek a legváltozatosabb módon a körülöttük táborozókkal, és ha már táboroznak, a pasizás sem maradhat ki.
Tulajdonképpen semmi sem változott. Leszámítva, hogy a vidám lánycsapat mindegyik tagja elmúlt hetven…

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott

Vetítések:

július 24. csütörtök 19:00

Uránia-terem / 2D / 1400 Ft

július 25. péntek 19:00

Uránia-terem / 2D / 1400 Ft

július 26. szombat 19:00

Uránia-terem / 2D / 1400 Ft

július 27. vasárnap 19:00

Uránia-terem / 2D / 1400 Ft

július 28. hétfő 19:00

Uránia-terem / 2D / 1400 Ft

július 29. kedd 19:00

Uránia-terem / 2D / 1400 Ft

július 30. szerda 19:00

Uránia-terem / 2D / 1400 Ft

Cinemis
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.