Közönségtalálkozó

Szent Ignác útja – Camino Ignaciano

magyar dokumentumfilm, 94 perc, 2021

Rendező: Tolvaly Ferenc

A Szent Ignác útja gondolatébresztő külső és belső utazás, mely az élet igazi kalandját, az útkeresést és önmagunk megtalálásának lehetőségét kínálja. A spanyolországi történelmi helyszíneken forgatott 90 perces dokumentumfilm közelről, személyes hangvételű elbeszéléssel, érzékenyen mutatja be, hogyan válik egy zarándoklat életváltoztató úttá. A filmben szereplő négy fiatal zarándok lelkigyakorlatát az úton egy spanyol jezsuita lelki vezető – José Luis Iriberri SJ – kíséri, aki egyben a nézők lélek-útikalauzává is válik. A zarándokok Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának nyomában járnak, aki népszerűséget hajszoló katonából vált lelki vezetővé, és aki 500 évvel ezelőtt elsőként tette meg a ma már Camino Ignacianóként ismert, Loyolától Manresáig tartó, 640 km-es életváltoztató útját. Tolvaly Ferenc filmje először mutatja be az út spirituális és vizuális szépségeit.

Könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozó: október 7. 17:30 Béke Terem

A vetítés után könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozóra kerül sor a film rendezőjével, Tolvaly Ferenccel és társ forgatókönyv írójával, Balázs Zsuzsával.

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

Vetítések:

november 11. csütörtök 16:00

Béke-terem / 2D / 650 Ft

november 12. péntek 16:00

Béke-terem / 2D / 650 Ft

november 13. szombat 16:00

Béke-terem / 2D / 650 Ft