Cinema 4 You(th)

filmvetítések • filmes kvíz • workshop • filmkritika írás • európai filmek

A Cinema 4 You(th) elnevezésű projektben a miskolci Uránia és Béke Art Mozi, a szolnoki TISZApART Mozi, az eszéki Cinema Urania és a kassai Kino Úsmev vesz részt, amelyet az Europa Cinemas és a Creative Europe támogat.

A projekt elsősorban a 13-25 éves korosztályt célozza meg: egy európai filmekből (12 alkalom) és a filmeket követő beszélgetés sorozatból, filmes kvízből, workshopból és a résztvevő fiatalok egy csoportja részt vesz két filmfesztiválon, a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon (2023. szeptember 6-8.) és a szolnoki Alexandre Trauner ART/Film Fesztiválon (2023. október). Célunk, hogy a fiatalok megtanulják hogyan kell filmes ajánlókat készíteni a saját korosztályuk részére közösségi média felületeken. Az érdeklődők részére egy ingyenes előkészítő filmes táborban vehetnek részt Szolnokon, a TISZApARt Moziban 2023. július 24-28. között Dudás Viktor filmszakértő vezetésével. A C4Y projekt célkitűzése, hogy a fiatalokat megismertesse az európai filmes kultúrával, bővítsék tudásukat a filmművészet területén és részt vehetnek két nemzetközi filmfesztiválon, ahol nemzetközi sztárokkal és a partner mozik által delegált fiatalokkal is találkozhatnak.

2023.09.06. szerda

TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM

Kismenők (La petite bande)
magyarul beszélő francia családi kalandfilm, 106 perc, 2022

Pierre Salvadori rendező, aki korábban a legnagyobb sztárokkal – Catherine Deneuve, Audrey Tautou, Guillame Depardieu – forgatott, most kiskamaszokkal meséli el történetét. Egy film az ifjúságról, de nem csak ifjúknak. A legendás filmrendező, Triffaut egyszer azt nyilatkozta, gyerekeket egyáltalán nem lehet rendezni. Salvadori ezért végigbolondozta a forgatást. Sírt, nevetett, ugrált, igy instruálta a gyerekszínészeket. Egy szellemes, üde, találékony, ugyanakkor megrendítő film az intelligens komédiák szakértőjétől, amiből az ifjúság anélkül tanulhat valamit, hogy a szájukba lenne rágva a történet morális mondanivalója.

2023.09.20. szerda; 2023.10.10. kedd

TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM

A tölgy – Az erdő szíve (Le chêne)
párbeszéd nélküli francia természetfilm, 80 perc, 2022

Laurent Charbonnier és Michel Seydoux hatalmas mozivásznakra álmodott természetfilmjében betekintést nyerünk egy tölgyfa mindennapjaiba, hihetetlen felvételeken testközelből ismerjük meg azt a színes élővilágot, amit a turistaútról nem látunk.
Kifejezetten olyan film, amit korosztálytól függetlenül bárki bárki élvezhet, hiszen rengeteg értékelni- és gyönyörködnivaló van benne. Egyetlen árva beszélt szó nélkül tud nagyon sokat mondani, bárminemű narrációt nélkülözve, elénk tárja a természetet, annak minden csodájával, huncutságával és izgalmával együtt.
A meditatív, megnyugtató film egy évet ölel fel, az alatt az egy év alatt pedig bemutatja, minden évszak sajátosságát és gyönyörűségét kiemelve nyomon követi a tölgy lakóit és annak szomszédságát. Egy élet rajzolódik ki előttünk, melynek látszólag passzív, de háttérben aktív résztvevője ez a fa, amely kvázi menedékként, jóságos szülőként van jelen. Megvan itt minden, amit alapvetően elvárhatunk egy mozifilmtől: családi összetartás, szerelem, akció, dráma. Nagyszerű filmélmény, melyet érdemes nagyvásznon látni, hogy minél jobban átadhassa magát az ember ennek a nem mindennapi audiovizuális látványnak.

2023.10.17. kedd; 2023.10.18. szerda

1956 EMLÉKE

A néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer)
magyarul beszélő német film, 111 perc, 2018

Igaz történet egy kelet-német osztályról, amely kiállt a magyar forradalmárok mellett. 1956 októberében pár érettségi előtt álló tinédzser Nyugat-Berlinbe látogat, ahol független tudósításokkal találkoznak a budapesti eseményekről. Rádöbbennek arra, hogy az otthon hallott propagandával szemben nem ellenforradalmi zavargások zajlanak Budapesten, és hazatérve illegális rádióadásokból igyekeznek tájékozódni a magyar eseményekről. Amikor az éterben bemondják a téves hírt, hogy Puskás áldozatul esett a szovjet intervenciónak, az egész osztály úgy dönt, hogy az egyik órán egy perc néma csönddel adóznak a magyar mártíroknak. Az eset felháborodást kelt az iskola vezetésében, a botrány egyre magasabbra jut, hamarosan maga az oktatási miniszter utazik a helyszínre, hogy a fiatal „ellenforradalmárok” körmére nézzen.
A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott A néma forradalom lebilincselő mozi, amely egészen új szemszögből mutatja be az 1956-os magyarországi forradalom hatásait – és egy kicsit mindazt, amit akkor a keleti blokk átélt.

2023.11.14. kedd; 2023.11.15. szerda

FRANCIA VÍGJÁTÉKOK

Eszeveszett esküvő (Le sens de la fete)
magyarul beszélő francia vígjáték, 117 perc, 2017

Az Eszeveszett esküvő nem az ifjú pár, a család és a barátok, hanem a háttérban dolgozók szemén keresztül mutatja be az eseményeket. Életigenlő, fergetegesen szórakoztató mozi az Életrevalók alkotóitól. Eric Toledano és Olivier Nakache filmje az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb francia vígjátéka, amely a rendezőpáros korábbi filmjeihez hasonlóan nemcsak szórakoztató pillanatokat, hanem szeretettel teli karaktereket és felejthetetlen élményt nyújt.

2023.11.28. kedd; 2023.11.29. szerda

FRANCIA VÍGJÁTÉKOK

Szabadúszók (Le grand bain)
magyarul beszélő francia vígjáték, 122 perc, 2018

Az ízig-vérig francia vígjáték egy valóban létező, kedves középkorú pasasokból álló svéd szinkronúszó csapat történetét dolgozza fel nagyszerű színészekkel. Az edzés, a magukra találás és a nagy verseny jeleneteiben Gilles Lellouche alkotása az Életrevalókhoz válik hasonlatossá. Ez a film egyszerre elgondolkoztat és szórakoztat, ráadásul nem gyenge középkorú komikusokat, hanem igazi színészeket látunk játszani, és nem is akárhogy.

2024.01.16. kedd; 2024.01.17. szerda

ANGOL VÍGJÁTÉKOK

Táncterápia
magyarul beszélő angol családi vígjáték, 111 perc, 2017

Nyugdíjas korú emberekről ritkán készül film, pláne olyan, ami egyszerre tud könnyed lenni és közben megfelelően kezelni a betegségek vagy az öregedés témáját. A főszereplő, Sandra élete abban a pillanatban összeomlik, amikor kiderül, hogy férje évek óta viszonyt folytat a legjobb barátnőjével. Sandra rég nem látott nővéréhez menekül, aki elrángatja a nyugdíjas táncklubba, ahol rájön miről maradt le a házassága miatt. A Táncterápiának sikerül bebizonyítani, hogy egy sokszor látott történet is tud szórakoztató lenni.

2024.01.30. kedd; 2024.01.31. szerda

ANGOL VÍGJÁTÉKOK

Mrs. Harris Párizsba megy (Mrs. Harris Goes to Paris)
magyarul beszélő angol film, 116 perc, 2022

A film egy 50-es évek Londonjában élő jókedélyű takarítónő álmát követi nyomon, aki évtizedek hosszú ábrándozása után végül valóban elmegy Párizsba, hogy egy Dior-ruhához jusson. Az erős színészgárda és a gyönyörű Dior-ruhák felvonultatása mellett Párizs romantikáját is megkapjuk a vásznon. Régi jó brit humor és bűbáj.

2024.02.20. kedd; 2024.02.21. szerda

ROMANTIKUS DRÁMA

Hidegháború (Zimna wojna)
magyarul beszélő lengyel-francia-angol romantikus film, 88 perc, 2018

A film hőseinek története 15 évet ölel fel. Az igaz szerelem balladája, minden előkerül benne, ami erről az alapvető érzésről szól. A vágy, a kitartás, a kompromisszumok, a féltékenység és a feltétlen odaadás. Sikerül remekül megragadni a kor szellemiségét, a vele járó aggályokat, bizalmatlanságokkal, a mindent látó és halló párt embereivel. Ennek ellenére a film nem veti meg a humort sem, a kommunista rendszer viszontagságaiban rejlő groteszk pillanatok sokszor tudnak nevettetőek lenni. Rengeteget meséltek a filmesek már nekünk a szerelemről, de ilyen eszközökkel – ahogyan a lengyel rendező teszi – még nem nagyon.

2024.03.12. kedd; 2024.03.13. szerda

SZOMSZÉDOS ORSZÁGOK FILMJEI

How I learned to fly (Leto kada sam naucila da letim)
feliratos szerb-horvát-bolgár-szlovák film, 87 perc, 2022

A film egy szív melengető történet a felnőtté válásról és a megbocsátásról, amely az adriai Hvar szigetére repít el minket. A 12 éves Sofia kénytelen a nagymamájával tölteni a nyarat, amely jóval több kalanddal kecsegtet, mint amire korábban számított. Egy olyan történet, amivel bárki tud azonosulni, mindenki őriz hasonló emlékeket a tinédzserkorából.

2024.03.26. kedd; 2024.03.27. szerda

SZOMSZÉDOS ORSZÁGOK FILMJEI

107 Mothers (Cenzorka)
feliratos szlovák-cseh-ukrán film, 93 perc, 2021

Gyilkos anyák egy ukrán börtönben. Kerekes Péter filmje durva alaphelyzetet bont ki fikciós és dokumentumfilmes eszközökkel. Az önmagukat alakitó elitéltek mellett három főszerepet színésznők játszanak. Az alkotás nem menti fel főhőseit, a vásznon minden mozzanat olyan természetesnek tűnik, mint egy dokumentumfilmben. A film a Velencei Filmfesztiválon elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat.

2024.04.16. kedd; 2024.04.17. szerda

A CINEFEST 2022. ÉVI DÍJAZOTT ALKOTÁSA

Közel (Close)
magyarul beszélő belga-holland-francia film, 105 perc, 2022

Léo és Rémy nagyon közeli barátok. Fenntartató-e ez az állapot a kamaszkor kegyetlen közeledtével…Lukas Dhont ismét érzékeny témához nyúlt, emlékezetes eredménnyel. A film sokatmondó címet visel, Közel. Ez az egy szó mindent elmond a fiúk kapcsolatáról. A film a gyerekkor és a kamaszkor közti átmenet göröngyösségét mutatja be, tulajdonképpen a gyerekkor ártatlanságát gyászolja el.